Vadászgató neandervölgyi, vagy gyűjtögető Ádám? Döntsön az anatómia

Érvek a húsfogyasztás ellen a zöldségek mellett.

Érdekes módon, amint valaki úgy határoz, hogy ezentúl kihagy az étrendjéből minden állati eredetű terméket, a környezete azonnal hevesen reagál. Előbb-utóbb előkerül a döntő bizonyítéknak szánt érv: az ember gumós zápfoga. Ugyanis hús nélkül, azaz nagy mennyiségben fellelhető élelem híján éhen halt volna a lassan két lábra álló, a kezdetben bogyókat rágcsáló majomember. Arra vonatkozó régészeti bizonyíték nincsen, hogy őseink fogazata változott volna az idők során, ezért hát a tudósok feltételezik, hogy ezt a hús megőrléséhez feltétlenül szükséges „alkatrészünket” valamelyik húsevő állatősünktől örököltük, vagyis az ember számára is ideális táplálék a hús.

Magától értetődő, hogy ha ez így igaz, akkor más anatómiai hasonlóságok is fellehetők a húsevő – azaz a ragadozó vagy dögevő – állatok, illetve az ember között. Pusztán egy apró fogacska igen soványka bizonyíték lenne egy ilyen fontos kérdésre!

Nézzük, milyen azonosságokat és netán különbségeket találunk?

• Az összes húsevő állat emésztőrendszere nagyon rövid. Ez azért van, mert a hús nagyon gyorsan bomlásnak indul, és ha ezek a bomlástermékek túl sokáig maradnának a szervezetben, a vér  áramba jutva gyorsan ható méregként hatnának. Ezzel szemben az ember emésztőrendszere – a növényevő állatokéhoz hason lóan – a testhossz tizenkétszerese, tehát nem rövid.
• A húsevő állatoknak meghosszabbodott szemfoguk van a hús széttépésére, szétszaggatására. A növényevőknek nincs szemfoguk, ők lapos őrlőfogakkal őrlik apróra táplálékukat.
  A ragadozó állatoknak nem szükséges a húst alaposan meg rágniuk, a szájukban „előemészteni” azt, mert ez a folyamat a gyomorban és a bélben történik meg. (Ezért tízszer annyi sósav termelődik a gyomrukban, mint a növényevőknek.)
  Az embernek meghosszabbodott szemfoga nincs, és ha úgy eszik, mint egy húsevő állat, nem rágja meg megfelelően a falatot, szervezetében az amúgy is rothadásra hajlamos hús kellemetlen következményekkel járó bomlást indít el. Szétpépesítés hiányában a gyomor munkája meg hosszabbodik, ennek következménye puffadás, gyomorégés, szájszag, dekoncentráltság a méreganyagok felszabadulása következtében. Egyes táplálkozási szakemberek szerint hús a gyomorban kb. 8-10 órát tartózkodik, az emésztőrendszerben pedig akár 26-48 órát is. Ennyi idő alatt bizonyosan bomlani kezd. Sajnos éppen a vastagbélben tölti a legtöbb időt a hús, ahol már a víztartalom is visszaszívódott. Ha az ember étrendje sok zsiradékot is tartalmazott, reakcióként sok epesav választódott ki. Mindezek, együtt a nitroz vegyületekkel – rostok hiányában – megtízszerezik a rák veszélyét.
• A húsevő állatokból, a hús salakanyagai rövid úton távoznak, ezért nincs szükségük a méregtelenítéshez elengedhetetlenül fontos verejtékmirigyekre, így ők a bőrük helyett a nyelvükön keresztül izzadnak. Viszont a növényevő állatok, mint pl. a tehén, a ló, az őz stb. sok időt töltenek a napon táplálékuk összegyűjtésével, ezért az emberhez hasonlóan izzadnak a bőrükön keresztül. (Záró jelben jegyezzük meg, hogy ha az ember eldugaszolja a verejtékmirigyeit – például az alumínium tartalmú ún. 24 órás dezodorokkal –, a méregtelenítést meg akadályozva a vérből kiválasztott méreganyagok összegyűlnek a hónaljban és a mell környékén lévő nyirokmirigyekben, ami jelentősen növeli a mellrák kockázatát.)
• Természetes ösztöneink sem húsevő jellegűek. Hiszen az embernek nem szerez örömet egy madár elejtése, végtagjainak foggal való szétmarcangolása, meleg vérének kiszívása. Ráadásul a húst – a tatárbifsztek kivételével – minden esetben kisebb-nagyobb hőkezelés után fogyasztjuk.

A tudósok és a természetkutatók, ideértve még az evolúció elmé letét felállító Charles Darwint is, egyetértenek abban, hogy az előemberek gyümölcs- és zöldségevők voltak. Az idők folyamán a test felépítése változott, viszont az emésztő- és kiválasztórendszer nem. Tagadhatatlan, a gumós zápfog is ott van a szánkban, ám az emésztő- és kiválasztórendszer jellemzőivel szemben érzésem szerint kisebb bizonyíték a húsevés fontosságára.

Sorozatunk első részében (Reggeli gyümölcsös gabonaételek) alaposabban taglaltuk a másik világnézeti pólust. Ennek hívei azt mondják, véletlen eseményekből nem alakulhatott ki a végtelen számú mikro- és makrorendszert tökéletes összhangban működ tető világegyetem, benne a bonyolult, ám tökéletesen felépített emberi szervezet. Szerintük mindezt egy magasabb intelligencia, Isten hozta létre, és nem mulasztotta el azt sem, hogy az emberi test szabályszerű működtetéséhez „használati utasítást” is adjon a kinyilatkoztatáson, azaz a Biblián keresztül:

„És mondta Isten: Íme nektek adok minden maghozó füvet (= gabonát) az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van. Az legyen néktek eledelül.” (1 Mózes 1:29)

Majd amikor a bűnesetet követően Isten már nem biztosította az első emberpárnak az édenbeli bőséget, az addigi két ételcsoport mellé egy harmadikat, a zöldségeket rendelte:

„… és egyed a mezőnek füvét.” (1 Mózes 3:18 )

Újabb étkezési utasítást Noé és családja kapott a vízözön után. Isten ekkor engedélyezte a húsevést, az ún. tiszta állatokra vonatkozóan, hiszen csak ezekből volt a szaporodást biztosító páron felüli példány. Akkoriban még a zsidó nép nem is létezett, tehát ez az utasítás egyetemes érvényű. Ezt az engedményt nem a növények tápanyaghiánya, hanem a kényszerűség szülte, hiszen a vízözön miatt elpusztult a Föld teljes növényvilága, az első termésig nem volt mit enni.

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy később Isten a tiszta (azaz emberi fogyasztásra alkalmas) és a tisztátalan állatok közötti különbségtétel szükségességét a kiválasztott zsidó népnek is megismétli, így akarja egészségüket, életminőségüket, és ennek következtében gondolkozásuk tisztaságát megóvni:

„Tegyetek különbséget azért a tiszta és tisztátalan barmok között, a tiszta és tisztátalan szárnyas állatok között, és ne fertőztessétek meg magatokat barommal vagy szárnyas állattal, sem semmiféle földön csúszó állattal, amelyeket megkülönböztettem előttetek, mint tisztátalanokat. És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, aki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek.” (3 Mózes 20:25-26)

Hogyan élt az ember a kapott lehetőségekkel?
Az állattartás etikai kérdései

„És megáldotta Isten őket (= az első emberpárt), és mondta nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1 Mózes 1:27-28)

Isten az állatvilág feljebbvalójának rendelte az embert, ám az uralkodás nem korlátlan hatalmat, hanem éppen ellenkezőleg: felelősséget, a gyámoltalanabb lélekről gondoskodást jelent:

„Az igaz az ő barmának érzéseit is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen.” (Példabeszédek 12:9)

Érdekes, az ókori birodalmak uralkodói az állatokat sokszor nagyobb becsben tartották, mint az uralmuk alatt élő emberi lényeket, a szolgákat, rabszolgákat. Egyes állatokat isteni tulajdonságokkal ruháztak fel, így alakultak ki több helyen is a bálványistenek.

Ugyanakkor az uralkodó, a nagyúr gondviselője is volt szolgáinak és állatainak, felelősséggel irányította háza népét és a gazdaságot. Jóbról azt olvassuk a Bibliában, hogy 11 ezer állat tartozott a gazdaságához, mielőtt az Úr megengedte az életében a próbákat, és teljes állatállománya elpusztult (Jób 1:3). Mivel Jób mindvégig hűséges maradt, Isten megáldotta, és kétszer annyija lett, mint annak előtte volt, azaz 22 ezer állat – juh, teve, barom és szamár – tartozott a tulajdonába. Ilyen méretű állatseregletet még a mai modern gazdagságokban sem tartanak! Abban a korban, amikor Jób élt, ő volt az egyetlen olyan istenfélő, bölcs ember, aki ehhez a feladathoz magától Istentől kért tanácsot.

Gondoljuk csak el: több száz pásztor munkáját kellett összehangolni, akik füves legelőkre terelgették a nyájat, hűs vizű patakokból, mély kutakból merített tiszta vízzel itatták meg az állatokat. Az állandó napsütés sterilizáló hatása védte az állományt a betegségekkel szemben, a tiszta levegőn való szabad mozgás miatt jó volt a vérkeringésük, ez erős immunrendszert eredményezett. Ha mégis valamilyen betegség felütötte volna a fejét az állatok között, a véráramban bőségesen lévő fehérvérsejtek a mozgás következtében haladéktalanul felvehették volna a küzdelmet a kórokozókkal szemben.

A mai állattartás egészen más. Nincs arra lehetőség, hogy az állatokat egyik legelőről a másikra tereljék, hogy mindig friss füvet egyenek. Az állatoknak be kell érniük szárított takarmánnyal az év nagy részében, vagy még ami annál is sokkal rosszabb:
a vágó hídon keletkezett, megszárított és ledarált hulladék nyers anyagokból (bőr, szőr, csontok, inak, szaruanyagok) álló, úgy nevezett fehérjekiegészítő csontlisztet, hallisztet és vérport is kapnak. Mondhatnánk, a húsipar ezzel segít a takarmányhiánnyal küszködő mezőgazdaságnak, egyúttal csökkenti saját veszteségét, ugyanakkor az emberek folyamatos hús-, tej- és tojásellátásban részesülnek. Látszólag mindenki jól jár.

Azonban a természet és Isten törvényének megváltoztatása minden esetben súlyos következményekkel jár:

„A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füvet adom eledelül.” (1 Mózes 1:30)

Azaz ha ezt az eredeti rendet megváltoztatjuk, gyakorlatilag kannibalizmusra kényszerítjük az egyébként növényevő állatokat.

Sajnos az ezekben a gazdaságokban felnövő állatok még a nap fény sterilizáló hatásában, a szabadon mozgás eredményezte élénk vérkeringésben sem részesülnek, hiszen szűk helyen össze zárva, gyakran egymásra rakott ketrecekben, éjjel-nappal mesterséges fényben, a friss levegőt egész életükben nélkülözve nőnek fel. Amíg idáig eljutnak, saját gyengeimmunrendszerük miatt számtalan betegség érheti őket. Éppen ezért már megszületésük első hetében többféle vakcinát kapnak a betegségek elkerülése érdekében, azonban sokszor ennek ellenére fel ütik fejüket a járványok. Legtöbbször az igen gyakori antibiotikumos injekciózás sem tudja megállítani az állatok elhullását. (Gondolnánk, hogy a világ összes antibiotikum-termelésének 80 százalékát a szarvas marhák és a csirkék kapják meg, az emberiség mindössze a maradék 20 százalékot használja fel saját céljaira?)

Az USA-ból érkező és döntő részben takarmányozásra szánt  gén módosított szója és kukorica hatásai is beláthatatlanok. Valószínűleg az idegen gének is segítenek a virulens kórokozók állati bélben való kitenyésztésében, ugyanis ezek először a bendő- és bélbaktériumoknak, majd a kórokozóknak adódnak át.

Az elmúlt évek jelentősebb állatbetegségeiről, illetve az állatokról az emberre átterjedt járványokról a Függelék I.-ben olvashatnak bővebben. A legfontosabbakról azonban – melyekről csak az utóbbi 15-20 évben hallhatunk, viszont több százezer állat pusztulásához vezettek – szükségét látjuk, hogy kicsit hosszabban is beszéljünk.

A közhangulatot sokkoló állatbetegségek

1996 márciusában a világsajtó a BSE kergemarhakór pusztításáról szóló hírektől volt hangos. Mint kiderült, a betegséget már tíz évvel korábban észlelték brit kutatók. A betegség kialakulását nem baktériumok vagy vírusok okozzák, hanem egy különlegesen erős, átörökítő anyag nélküli fehérje, ezért nem találtak – és tegyük hozzá, a mai napig nem találnak rá – ellenszert. 1986 és 1997 között 168 ezer szarvasmarha fertőződött meg a prion betegségként is emlegetett kórban. A fertőző, szivacsos agyvelő sorvadás (ez a betegség harmadik elnevezése) a fertőzött állatból készült termékek fogyasztásával terjed tovább állatra, emberre egyaránt. Nyilvánvalóan a betegség nem harapózhatna el a ház táji állatok körében, amennyiben a Teremtő által elrendelt növényi táplálékon élnének, és takarmányuk nem tartalmazna szárított vágóhídi állatmaradványokat.

A BSE-nek akár 10-13 év is lehet a lappangási ideje, ez idő alatt az állat teljesen tünetmentes. A szűrővizsgálat sem megoldás amiatt, hogy az állat immunrendszere válasz nélkül hagyja a priont, hiszen az nem baktérium vagy vírus, amire az állat szervezete vizsgálattal kimutatható ellenanyagot termelne. Egyes kutatók szerint 2005-re a világon az óvatlanul elfogyasztott, BSE-vel fertőzött állatok száma elérheti a 2,5 milliót, így egyre nagyobb számban fordulnak majd elő a BSE tüneteivel hasonlóságot mutató emberi betegségek, mint például a Creutzfeldt–Jakob-kór, az Alzheimer-kór, valamint a csontok fejlődését meg zavaró Paget-kór.

Beláthatatlan következményekkel jár, hogy ezek a betegségek a tejtermékeken keresztül is terjedhetnek az emberek között, továbbá nemcsak a szarvas marhák fertőződhetnek meg, hanem a juhok, kecskék, disznók, házi macskák, egerek, szarvasok, és számos ragadozó vagy növényevő vadonélő állat is.

Részletesebb taglalás nélkül szeretnénk még megemlíteni az elmúlt évek egyelőre még gyógyíthatatlan állatbetegségei közül a súrlókórt, amely a kergemarhakór bárányok közti változata, régóta ismerjük ezt betegséget, de már hosszú évtizedek óta nem fordult elő. A BSE úgy indult, hogy súrlókóros juhokat dolgoztak bele a marhatápba. A prion az új genetikai adottságokhoz rövid idő alatt alkalmazkodni tudott, pedig a marha agyvelő különbözik a juhétól, a több helyen meglévő genetikai eltérést a prion egyszerűen áthidalta. Sőt, miként azt már említettük, az emberi gént is célba vette. Igen veszélyes, és ezért komoly aggodalomra adnak okot továbbá a SARS, valamint a madárinfluenza-vírusok is. Ez utóbbi módosulatai már nemcsak a szárnyasok szervezetében jelenik meg, hanem sertések között is diagnosztizálták.

Az egyre szigorúbb állat-egészségügyi törvények és a látszólag növekvő élelmiszer-biztonság ellenére több baktériumfertőzés is megjelenik az állati eredetű termékek fogyasztása nyomán kialakuló betegségek sorában. A teljesség igénye nélkül, ilyen például a vérzéses hasmenés; a gyerekek esetében húgyvérűséget okozó E. coli baktérium; az influenzához hasonló tüneteket okozó Listeria baktérium; a hasi fájdalommal, lázzal, hányingerrel és súlyosabb esetekben bénulással járó Campylobacter baktérium; a sokak által ismert Salmonella baktérium, mely a hasmenés, láz és hidegrázás mellett akár agyhártyagyulladást, vérmérgezést, esetenként krónikus ízületi gyulladást is okozhat. Ezek a baktériumok előfordulhatnak a kolbászokban ugyanúgy, mint a tejtermékekben, a csokoládéban, a cukorbevonatú süteményekben, de még a sokak által biztonságosnak ítélt csirkehúsban is.

A számtalan állati eredetű betegség sorából kiemelnénk azt, ami sokakat aggaszt, hiszen elsősorban a gyerekeknél jár súlyos következménnyel. Ez a tejelő szarvasmarháknál jelentkező leukémia, mely mostanában az USA államaiban a gyermek halált okozó betegségek listáján a második leggyakoribb, mivel a tejtermékek fogyasztása – az orvosok javaslatára is – nagyon előtérbe került. Sok esetben maga az állat nem beteg, ugyanakkor a vírust reprodukáló gén benne van a tejben, és onnan a gyermek megkapja. Az agresszív tejreklámok következtében a magyar szülők is egyre több tejet adnak gyermekeiknek, bízva abban, hogy az valóban „csupa egészség”.

Egy csirke útja a tojástól a tányérunkig

Arról már beszéltünk, milyen betegségek adódhatnak az állattartás folyamatában, ám a tányérunkra kerülő ételek megítélésénél elengedhetetlenül fontos tisztában lennünk a hús feldolgozása során adódó tudatos vagy véletlen szennyező dések kockázatával is.

Vizsgáljuk meg, hogyan alakulhat annak a csirkének az élete, aki esetleg nem kapta meg embrionális úton a Salmonella baktériu mot, az egyhetes korában megkapott védőoltások révén elkerült jó pár fertőző betegséget, és bár etették a vágóhidak mellék termékeként keletkező fehérjekiegészítő csontliszttel, mégis meg úszta a prion betegséget.

A természetes életkörülményeiktől merőben eltérő környezetben nevelt állatok viselkedésében nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben aggasztó változások figyelhetők meg: megnövekedett az agresszivitásuk. Ezek az alapvetően szabad mozgásra teremtett állatok nehezen viselik az összezártságot, így szervezetükben fel szaporodik egy stresszhormon, és ennek eredményeként egymás ellen fordulnak, képesek egymást halálra csipkedni. A probléma „megoldása” igen embertelen: mindenfajta érzéstelenítés nélkül egyszerűen levágják a csirkék csőrének hegyes végét.

Az említett hormon akkor is termelődik a szerencsétlen állatok szervezetében, amikor a születési helyüktől akár több száz kilométerrel távolabb lévő vágóhidakra, húsfeldolgozókba szállítják őket, szintén összezsúfolva a számtalan rekeszre osztott nyitott vagy zárt kamionokban. Sok állat nem is éli meg élve az utat, éhen-szomjan halnak, a rázkódó rekeszekben lévő megrémült állatok az út során összetapossák egymást, vagy annyira össze préselődnek, hogy néhányuk megfullad. Ettől függetlenül ezek húsa is feldolgozásra kerül, e tettével az ember immár sokadszorra lépi át az isteni rendelkezést:

„Tartózkodjatok… a vértől, a fúlva holt állattól…, melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!” (Apostolok cselekedetei 15:29)

„…abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér az a lélek. Azért a lelket a hússal együtt meg ne egyed! … Meg ne egyed azt, hogy jól legyen dolgod...” (5 Mózes 12:23–25)

Míg a ház körüli szárnyasok nyakát elvágják és alaposan kivéreztetik, addig sok vágóhídon a hagyományos vágás helyett pisztoly golyóval (speciális vágóhídi pisztoly) ölik meg az állatokat, így arra, hogy a vér kifolyjon az állatból, nincs is lehetőség. Csakhogy a vér a halál bekövetkeztével szinte azonnal bomlásnak indul, ezért a ki nem folyt vér benne marad az állat húsának szövetei ben, és megmérgezi a feldolgozásra váró húst. Más vágóhidakon a levágott csirkék sok esetben nem halnak meg a nyak elvágásakor, hanem a forrázóban sülnek meg, azaz fúlva holtak lesznek. A szárított és porított vért a húsipar természetes színezékként használja fel egyes termékekben.

És mielőtt azt mondaná valaki, hogy az udvarában kapirgáló csirke egészséges: a ma kapható fajok génmanipulált gyors tojók vagy húscsirkék.

Vörös húsok helyett jobb a fehér hús?

Az elmúlt évek eseményei (BSE kergemarhakór, száj- és köröm fájás, madárinfluenza stb.) komolyan megrázták a húsipart. Először a sertéshús forgalma esett vissza drasztikusan, aztán a marha húsé, végül pedig a csirkehús fogyasztását kezdték kerülni az emberek. A húsipar kénytelen volt az addig kevésbé ismert fajtákat előtérbe helyezni, mint például a pulykáét, mely az amerikai kontinensen a nagy családi összejövetelek és ünnepek jellegzetes húsfajtája. Az elmúlt években hazánkban is elterjedtek a pulykahúsból készített felvágottak, a félkész, panírozott, valamivel töltött formátumok. Csakhogy a nagyüzemi állattartásban fel nevelkedett pulykák ugyanolyan, a szervezetüket és ezáltal a húsukat is mérgező körülmények között nőnek fel, mint a csirkék, a kacsák vagy a libák. Ugyanúgy csontlisztes tápot kapnak, mozgásszegény életet élnek, melynek következtében szervezetükben a zsírtartalom a nyolcszorosára emelkedik. A szabadon tartott állatok 3–5 százalékos testzsírszázaléka 30–40 százalékra változik, amely már nem közvetlenül a bőr alatti hájban található, hanem az állat húsában, azaz az izomszövetek helyén. (Forrás: Dr. Michael D. Jacobson: A Biblia és az egészség) Nem mellé kesen: a pulyka- és baromfi felvágott ugyanúgy sertészsírt, ipari szalonnát tartalmaz, mit a többi termék.

Azt gondolom, borítékolhatjuk, hogy ha az állattartás továbbra is inkább állatkínzás marad, újabb és újabb betegségek jelennek meg majd a szárnyas állatok között. Az egész ágazatot érintő szerkezeti átalakítás hatalmas anyagi ráfordítással járna, ami jelenleg az állattartóknak nem érdeke.

Sokan a háztáji állatok fogyasztása helyett a tengerben, vizekben található élőlények fogyasztásával igyekeznek szervezetükbe állati fehérjét juttatni, bízva abban, hogy azok húsa még mindig egészségesebb, mint a szárazföldi állatoké. Ezekkel kapcsolatosan az isteni rendelkezés így szól:

„,… azoknak húsából ne egyetek,… aminek nincs úszószárnya és pikkelye a vizekben, mind utálatos az néktek.” (III. Mózes 11:11-12)

A tengeri élőlények közül az ún. tenger gyümölcseinek (rákok, polipok, kagylók stb.) fogyasztása már a bibliai időkben is tiltott volt, hiszen ezeket az élőlényeket Isten azért teremtette, hogy általuk biztosítsa a tenger tisztán tartását, nem emberi táplálékul szánta. Ezen élőlények tisztító feladatát nem szabad lebecsülnünk – a húsuk fogyasztása azonban nagyon komoly egészségkárosító következményekkel járhat. A kagyló például képes egy kolerával fertőzött kút vizét megtisztítani azzal, hogy óránként 8-10 liter vizet átszűr a testén. A kagyló ezt a tevékenységét végzi azokban a szennyvízzel igen gyakran fertőzött parti vizekben is, ahol általában kifogják, így elképzel hetjük, hányféle baktérium gyűlt össze a szervezetében: szalmonella, campylobacter, Norwalk-vírus, Vibrio vulnificus stb. (Forrás: Dr. Neil Nedley: Döntő bizonyíték)

Évekkel ezelőtt az USA-ban komoly kampányt folytattak a szív gyógyászok annak érdekében, hogy a főleg vörös húst tartalmazó étrenden élő lakosságot átszoktassák a halban gazdag étrendre, és így csökkentsék a halolajban lévő Omega-3 zsírsavak segít ségével a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ma már tudható, a halolaj fogyasztásának nem csak kedvező hatása van a szervezetre. Az A- és D-vitaminokban igen gazdag halolaj túlzott fogyasztásával e két vitamin a szervezetben toxikus hatásúvá válik. Kutatások bizonyították, hogy a felnőttkori cukorbetegség kialakulása után a magas halolajfogyasztással mintegy 20%-kal megemelkedik a szervezet vércukorszintje is, így növekszik a betegség súlyossága. (Forrás: Dr. Neil Nedley: Döntő bizonyíték)

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az elmúlt 100 évben a tenger, a szárazföldi vizek biológiája is jelentősen meg változott, így a benne élő élőlények is kénytelenek voltak alkalmaz kodni. Igen sok állat pusztult el például a víz alatti atomkísérletek következtében, vagy az olajszállító tartályhajókból kiömlő kőolajnak köszönhetően. A folyók és tavak vizébe sokszor jelentősebb szűrés nélkül áramló kommunális és ipari fertőzések mellett (pl. cián szennyeződés a Tiszán) az emberi daganatos megbetegedések forrásaivá válnak az alkalmazott növényvédő és rovarirtó szerek. Ezek vagy a vizek környékén lévő permetezéssel közvetlenül, vagy a föld alatti vízgyűjtő erekbe és a patakokba jutva kerülnek minden természetes és mesterséges vizünkbe. Még az enyhén szennyezett vizekben élő halak szervezetében is komoly mennyi ségű méreganyag gyűlhet össze, mert az állatok a testszövetükben raktározzák ezeket a toxinokat. A kaliforniai Clear-tó környékén végzett DDD permetszerrel történő rovarirtás után megfigyelték, hogy amíg a tó vizében a kimutatható DDD-tartalom csak 2% volt, addig a növényevő halak táplálékául szolgáló tavi növényekben ennek 250-szerese, a növényevő halakban 15000-szerese, és a növényevő halakkal táplálkozó ragadozó halak szervezetében 125000-szer annyi. Ezek a szerek a halaknál és az embereknél is karcinogének, azaz rákkeltő hatásúak.

A mesterségesen kialakított és rendszeresen ellenőrzött vízminőségű halgazdaságokban kevesebb a külső fertőződés, viszont pont a mesterséges környezet következtében a halak immunrendszere gyengébb, így gyakran adagolnak a vízbe baktériumölő szereket és antibiotikumokat, továbbá a vonzóbb hússzín elérése érdekében a halakat nemritkán mesterséges színezékkel etetik.

Mi tehát az igazság: szükségesek-e a szervezetnek az állati eredetű termékek, vagy nem?

A növényvédő és a zöldség és gyümölcs kívánatos állagát megóvó szerek óhatatlan fogyasztását csak azok tudják kikerülni, akik kizárólag bio zöldségeket és gyümölcsöt fogyasztanak – bár a savas esőn és a mesterségesen tisztított öntöző vízen keresztül az így termelt növények is kapnak némi vegyszert.

Sokan legyintenek ezt hallva, mondván, akkor az állati eredetű termékek teljes kizárása az étrendünkből nem megoldás, hiszen ha kizárólag növényi ételeket fogyasztunk, az is okozhat daganatos megbetegedést. A kísérletek azonban mást mutatnak.
Amerikai tudósok vizsgálatot folytattak e témakörben, és bebizonyították, hogy a rákos betegek több mint kétharmadánál pontosan a zöldségek és gyümölcsök fokozott fogyasztása csökkentette nagymértékben a daganatos sejtek burjánzását, még akkor is, amikor nem bio zöldségeket, gyümölcsöket használtak fel.

Mi igaz abból, amit az orvosok fennen hangoztatnak, miszerint csakis az állati eredetű termékek tartalmaznak bizonyos, a szervezetünk működéséhez elengedhetetlenül szükséges esszenciálisamino savakat, vagy egyszerűen arról van szó, hogy az evolúciós alapra építő orvostudomány sohasem fogja beismerni, hogy a húsok és az állati eredetű termékek fogyasztása az emberi szervezet számára több kárral jár, mint haszonnal?

Az állati fehérjék aminosav-összetétele valóban különbözik a növényekétől (lásd Függelék II.), mégis több olyan zöldségfélét ismerünk, melyek mind a nyolcféle esszenciális aminosavat tartalmazzák. Abban az esetben, ha komplettálunk, azaz ha egy étkezésen belül társítjuk bizonyos módon a növényi alapanyagokat, tökéletes összetételű fehérjéket állíthatunk elő.

A fehérje komplettálás jelenleg ismert útjai: egy étkezésen belül fogyasszunk együtt

• gabonát és hüvelyes növényt, vagy
• gabonát és zöldséget, vagy
• zöldséget és hüvelyes növényt.

A húsok a B-vitamincsoport kivételével alig-alig tartalmaznak vitaminokat (lásd Függelék III.) és kalciumot, és ezeket is kiválthatjuk a gabonák fogyasztásával. A B12-vitamin az egyetlen olyan dolog, ami a hús javára írható, ugyanis ez a vitamin csak igen kevés növényi alapanyagban fordul elő, viszont létfontosságú vitamin – éppen ezért a növényi étrenden lévőknek fokozottabban kell figyelniük a megfelelő vitaminmennyiség bevitelére. Hiánya vér szegénységet okozhat. (Mellesleg ez az egyoldalúan étkező vegyes táplálkozásúaknál is gyakran előfordul.) Tünetei: gyengeség, kimerültség, idegesség. Ijedtségre semmi okuk azoknak, akik nem esznek állati eredetű terméket, hiszen a B12-vitamin jelen van minden olyan élelmiszer-technológiai folyamatnál, ahol a hasznos baktériumokat hívják segítségül. Így egy bizonyos módon történő erjesztéssel készült növényi eredetű élelmiszerek, mint például a szójaszósz, a tempeh (fermentált szójasajt), a sörélesztő kivonat (a Marmite nevű a Tesco hipermarketekben kapható), a sör élesztő pehely, valamint a csíráztatott magvak, mint például a lucerna bőségesen tartalmazhatnak B12-vitamint. Az organikusan termesztett, azaz bio zöldségek, gyümölcsök héja alatt is meg található ez a fontos vitamin. Ezekre vonatkozik a mondás, miszerint „a héjában van a vitamin”, azonban ha nem nyomon követhető, hogy milyen termesztésből származik a növény, azt tanácsolom, inkább hámozzuk meg, nehogy a vegyi állagmegőrző bevonatot is elfogyasszuk.

Hiába magas a hús ásványianyag-tartalma (lásd Függelék IV.), rosttartalom híján emésztése nehézséget jelent az emésztő rendszernek, nem beszélve a kifejezetten káros koleszterin- és telítettzsírsav-tartalmáról, mely legfőbb kiváltója a halálozási statisztikát vezető szív- és érrendszeri betegségeknek.

Mindezek alapján leszögezhetjük, a hús messze nem ideális táplálék, amelyre szervezetünknek feltétlenül szüksége volna. Manapság még a legmerészebb táplálkozáskutató szakemberek is csak a mérsékelt húsfogyasztásra mernek felszólítani, félve attól, hogy a nem megfelelő módon összeállított vegán táplálkozásnak súlyos egészségi következményei lehetnek. Védeni ezt az álláspontot lényegesen kényelmesebb, mint egyrészt megtanítani az embereket a tudatos táplálkozásra, másrészt megütközni a fogyasztói társadalommal, melyet az érzékekre építő reklámok, a profitorientált tőke, a műételekre szakosodott élelmiszeripar mozgat.

Feleljük meg azt a jogost kérdést is, ha arra szeretnénk rávezetni mindenkit, hogy mellőzze a húsfogyasztást, mi szükség van egy egész receptkönyvet a húspótlóknak szánnunk? Ezzel a könyvvel az a célunk, hogy megtanítsuk a húsos ételek ízeihez szokott embereket olyan ételek elkészítésére, melyek tápértékük, össze tételük, emészthetőségük és gyógyító hatásuk miatt is sokkal értékesebbek, mint a hús. Annak érdekében, hogy a család számára is befogadható legyen a változás, ezek az ételek fűszerezésükben és sok esetben még küllemükben is emlékeztetnek a különböző húsételekre.

5 érv a zöldségek fogyasztása mellett

• 1. érv: A zöldségek bőséges forrásai az enzimeknek, amelyek szinte az összes biokémiai folyamathoz szükségesek, segítik az emésztést, kiegyensúlyozzák az anyagcserét. Rengeteg enzim létezik, és energiatartalékaink biztosításához csaknem valamennyire szükségünk van. Az elfogyasztott nyers ételek hatására a hasznos enzimek termelődnek, míg a főtt ételek emésztéséhez a szervezetünknek kell előállítani az enzimeket, ami viszont nagy meg terhelést jelent, és más életfunkcióktól vonja el az energiát.
• 2. érv: Rengeteg nélkülözhetetlen vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. (Lásd V. kötet 12-15. oldal.)
• 3. érv: A legtöbb nyers zöldség lúgosító hatású. Lúgos élelmi szerek bevitelére nagy szükség van, mert az emberek nagy többségének szervezete elsavasodott. (Lásd II. kötet 74-76. oldal.)
• 4. érv: A zöldségek nagyon nagy mennyiségben tartalmaznak rostokat, amik segítik a szervezet, a belek tisztítását.
• 5. érv: A zöldségek (és a gyümölcsök) igen nagy százalékban tartalmaznak vizet, ráadásul desztillált, tehát teljesen tiszta vizet.

Egy fontos megjegyzés: Sok salátás receptkönyvben olvasható olyan recept, amelyben gyümölcs és zöldség keveredik. Ne feledjük, e két alapanyag együttes jelenléte erjedést okoz a gyomorban, hiszen
a gyümölcsök magas cukortartalma erjedési folyamatban bomlik le. (Ez a sokak által kivételnek tartott almára is igaz.)

Az enzimek jelentősége

Az enzimek olyan specifikus fehérjékből álló anyagok, amelyek katalizálják (elősegítik) a szervezeten belüli kémiai és biológiai folyamatokat. Az enzimeknek háromféle alapvető csoportja van, amelyek aztán további alosztályokra bonthatók:

• anyagcsereenzimek, amelyek a testünk működéséért felelősek;
• emésztőenzimek, melyek a táplálék emésztéséért felelősek, más-más enzimek végzik a fehérje, a szénhidrát és a zsír megemésztését;

• táplálékenzimek, melyek a nyers ételekben megtalálhatók. Alap esetben az emésztést tehát a táplálékban található enzimek is segítik – így „spórolva” a szervezet saját enzimkészletével.

Az élet nem létezik enzimek nélkül, ugyanis nélkülük nem működnek
a szervezet anyagcsere folyamatai, nem tudnánk lebontani a táplálékot, de a kémiai és hormonális folyamatok sem mennek végbe az enzimek segítsége nélkül!

Az enzimeket speciális sejtek képezik, folyamatosan képződnek ugyan, de az enzimtermelő rendszerek életideje bennünk bizony véges. Már azzal is megterheljük a szervezetünket, és ezzel egész anyagcserénket, ha nem fogyasztunk megfelelő mértékben nyers zöldséget, és így nem teszünk szert elegendő táplálékenzimre. Viszont ha ráadásul még sok főtt ételt is eszünk, túlterheljük az emésztőenzimeket, megbetegítjük
a gyomor, a hasnyálmirigy enzimtermelő rendszereit, a bél bélnedvet termelő sejtjeit.

A Teremtő eredeti elgondolása szerint mi, emberek gabonaféléket, gyümölcsöket ennénk, kiegészítve zöldségekkel, olajos magokkal. (Lásd I. Móz. 1:28 és I. Móz. 3:17-18, v.ö.: I. kötet 4-7. oldal.) Ebben az esetben, mivel ezek az élelmi anyagok tartalmaznak kellő számú táplálékenzimet, amelyek segítik az emésztőenzimek munkáját,
a szervezetünk enzimtermelő potenciálja hosszú évtizedekre elegendő mennyiségű enzimet kellene hogy termeljen az anyagcsere folyamatok biztosításához. Olyannyira, hogy a Vízözön előtti embereknél több évszázadnyi életidőre is elegendőek voltak: Ádám 930 évet, Séth 912 évet, Énód 905 évet, Kénon 910 évet, Mahalálél 895 évet, Járed 962 évet, Methusélah 969 évet, Lámekh 777 évet, Noé pedig 950 évet éltek a Földön. A Vízözön után, a húsfogyasztás megkezdésével már az első nemzedékben drasztikusan lecsökkent az életidő, hiszen Sém már csak 600 évet élt, pár évszázaddal később pedig Ábrahámnak csak 175 év jutott. Manapság a világ legidősebb emberei 115 év körüliek.

Miért kellett az édeni étrendet kiegészíteni
a zöldségek csoportjával?

Természetesen a pontos választ csak Isten tudja megadni, de valószínűsíthető, hogy Ádám és Éva lázadása (ettek a tiltott fa gyümölcséből) és emiatt történő kiűzetésük a Paradicsomból megszüntette védettségüket a betegségekkel szemben. Addig nem tudták, mi a betegség, mit jelent egy élő szervezet (növény, állat, ember) halála. Azt ugyan nem tudjuk, az Édenben működött-e az ún. szénciklus a szervezetükben, azaz 7-10 évente vajon az ő sejtjeik is elhaltak-e és megújultak-e – mint ahogy a mi életünkben ez már így van. De a Paradicsom elhagyásával pár éven belül tapasztalniuk kellett, hogy a gyümölcsök rothadásnak indulnak, a növények elszáradnak, az állatok elpusztulnak, idővel egymáson is láthatták az öregedés nyomait, és Káin fiuk elvehette Ábel fiuk életét, visszahozhatatlanul, visszafordíthatatlanul meghalt, nem volt többé. Gondoljunk bele, micsoda megrázkódtatás lehetett ez nekik, akik korábban nem ismertek pusztulást, halált, körülöttük „minden igen jó volt” (I. Móz. 1:31)!

A gyümölcsöket nyilván nyersen ették, és valószínűsíthető, hogy
a máskülönben emészthetetlen gabonákat pedig csíráztatva. A kiűzetés után emberi táplálékul rendelt zöldségeknek, az általuk biztosított lúgosító hatással, óriási jelentőségük van az egészség és fiatalság megőrzésében, a sejthalál lelassításában, a betegségekkel szembeni védelemben. Úgy vélem, Isten éppen ezért rendelte még a gabonák és gyümölcsök mellé „a mezőnek füvét”, azaz a zöldségeket az ember táplálásául, hiszen tudta, mennyi stressz jár majd a fáradságos, kétkezi munkával, az elkövetett bűnökkel, a nyomukban fellépő lelkiismeret-furdalással, egymás elvesztésével, az emberi gonoszság elhatalmasodásával. Ezek mindegyike kihat a szervezet elsavasodására, ezért szükség volt egy olyan táplálékcsoportra, amely legalább némi védelmet adhat az embernek. (Fontos jelentősége van a zöld leveleknek – hiszen tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a zöld levelekben sokkal több lúgosító ásványi anyag található meg, mint
a gyökér, szár vagy termés zöldségekben.)

Az előbbi gondolatok alapján is azt láthatjuk, Isten végtelenül szerette és szereti az embert, és még a lázadás ellenére is védeni, oltalmazni akarta életét. Akik megértik ennek jelentőségét, másként tekintenek majd a zöldségekre: Isten oltalmazó ajándékát látják majd bennük. Nem véletlenül teremtett belőlük annyi fajtát és színűt! (Lásd V. kötet 12-14. oldal.)

Az ember enzimtermelő képessége

Az emberiség azonban nagyon eltért Isten eredeti tervétől, és
a kényszerből megengedett húsfogyasztáson kívül még az ételek átalakításával, azaz a főzéssel-sütéssel is hozzájárult ahhoz, hogy
a Teremtő által biztosított enzimtermelő rendszereket mihamarabb kifárassza, és ezzel jelentősen lecsökkentse a saját életidejét – arról nem is beszélve, hogy életének mekkora részét szenvedi át a helytelen táplálkozási szokásaiból eredő betegségei miatt!

  

Ha azzal, amit megeszünk, nem juttatunk be enzimet a szervezetbe, annak érdekében, hogy a táplálék lebontásra kerüljön, kénytelen
a szervezet újból és újból nagyobb mennyiségű emésztőenzimet biztosítani. A 41 oC-ra vagy még magasabb hőfokra hevített ételekben minden, a nyersanyagokban még meglévő táplálékenzim elpusztul! Akik tehát egyáltalán nem esznek nyers gyümölcsöket és zöldségeket, akár még gyermekkorukban kimeríthetik, lefáraszthatják enzimtermelő képességüket. Egy autista gyermekekkel foglalkozó orvos mesélte el, hogy a gyermekek többségénél nagyarányú enzim hiányt tapasztalt. Ugyanis ezek a gyermekek mereven ragaszkodnak a szokásaikhoz, félnek minden új dologtól, csak a megszokott ételeiket hajlandóak elfogyasztani. Ez viszont rendszerint valamilyen feldolgozott élelmiszer (például vajas kenyér szalámival, kolbásszal stb.). A szülő nem tudott semmi változatosságot, újdonságot az étrendjükbe beiktatni. (Ez az orvos éppen a táplálkozási szokások megváltoztatásával ér el javulást a kis betegeknél.)

Ha a testnek kell az összes enzimet megtermelni, ami aztán a nyálba, a gyomornedvbe, a hasnyálmirigybe és a bélnedvekbe jutva az emésztést elvégzi, akkor az bizony a más célokat szolgáló enzim termelés rovására megy. Azaz nem marad elegendő enzim az agy,
a szív, a vesék, a tüdő, az izmok és a többi szerv és szövet működéséhez. A kimerült enzimtermelő „apparátus” felelős az öregedésért, de az emésztési problémákért is.

Azonban nemcsak az enzimtermelő rendszerek kimerülését kockáz tatjuk a kizárólag átalakított ételek fogyasztásával, hanem azt is, hogy a kényszerhelyzet miatti plusz munka a hasnyálmirigy megnövekedését okozza, ami viszont már más betegségek kialakulásához vezet. Bár
a szervezetnek kevesebb, mint két tucat emésztőenzimet kell termelni – a több száz (!) anyagcsere enzimhez viszonyítva –, mégis úgy tűnik, az enzimpotenciál nagyobbik részét az emésztőenzimekre pazaroljuk el.

Úgy vélem, Isten eredeti étkezési tervében komoly feladat hárult
a magokra, és nem csak a szaporodás miatt (a mai napig is sokkal több a magról termelhető növény, mint a tőről szaporítható). Gondoljunk csak a legkönnyebben átalakítható energiaforrásunkra: a szénhidrátot biztosító gabonamagvakra, vagy az esszenciális zsírsavakat biztosító olajos magokra, és nem utolsósorban a kitűnő fehérje- és rosttartalmú babfélékre.

A magvakban és diófélékben sokkal több az enzim, mint a zöld levelekben (például spenót, saláta) vagy a termésekben (például paradicsom, uborka), ugyanakkor minden magban (és csak a magokban) van bontást gátló enzim is. Ez az enzim nagyon hasznos a tároláskor
– hiszen megakadályozza, hogy a mag fehérjetartalma lecsökkenjen
a tárolási idő alatt, szóval védelmi célokat szolgál. A mag fajfenntartási szempontjából nézve, számára az az előnyös, ha nedves talajban kezd el csírázni, nem pedig tárolás közben, hiszen akkor a csíra, és vele együtt a mag is elpusztul.

A nyers maggal vagy nyers diófélével együtt enzimgátlót is eszünk, amely semlegesíti a testünk által termelt enzimek egy részét. Igen ám, de ha ez az enzim megmarad a magból készült ételekben, szervezetünkbe jutva ezek megakadályozhatják a magokban lévő tápanyagok tökéletes hasznosulását, az embernél egy fokozottabb hasnyálmirigy-működést és végső soron megnagyobbodást eredményez majd. Ezért
a magokat fogyasztás előtt be kellene áztatni annyi időre, amennyi idő alatt a csírázás megindul, ezzel inaktiválnánk a bontást gátló enzimeket is. Ez a magyarázata annak, hogy a receptek többségében a felhasznált olajos magvakat főzés vagy turmixolás előtt legalább pár óra időtartamra áztatni javaslom.

Sajnos az enzimgátlók ott vannak a gabonamagvakban is. Az enzim gátlókat két módon pusztíthatjuk el. Az első, hogy megfőzzük, de azzal az enzimeket is elpusztítjuk. A második, és jobb módszer, hogy
a magot kicsíráztatjuk. zt kell mondjam, a gabonák alkalmazása is csak csíráztatás után lenne kedvező az egészségünkre, de ez jelentősen megváltoztatná az összes eddigi hagyományos alkalmazásukat.

Ahogy azt már korábban leírtam, a gyümölcsök húsában, valamint
a zöldségek szárában és levelében nincsenek enzimgátlók.

A nyers ételek egészségre gyakorolt hatása

A friss, hőkezeletlen gyümölcsök, de még inkább a zöldségek, nagy jelentőséggel bírnak egészségünk megőrzése szempontjából. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a zöldségek a szervezet megújítói,
a gyümölcsök pedig a tisztítói. Ezek az élelmiszerek biztosítják ugyanis elsődlegesen azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyek védik az immunrendszert, felépítik a csontozatot, segítik az idegi működést, és még számtalan létfontosságú életfolyamatot biztosítanak. De bennük találhatóak meg az emésztést segítő enzimek is.

Klinikai kísérletek igazolják, hogy ha fehérjetartalmú élelmiszereket nyersen fogyasztunk és nem főzve, fele annyi fehérjére van szüksége a szervezetünknek. Természetesen a hőkezelés szükséges a hüvelyesek és a gabonák esetében (amint azt az előző pont végén leírtam). Kivétel ez alól csak a sokak által kedvelt csírák (például búzacsíra, lucernacsíra) fogyasztása lehet, ám óvatosabb szak emberek a hüvelyes magokból származó csírák (például szójacsíra) rövid ideig tartó párolását ajánlják, az emésztési problémák elkerülése érdekében.

  

Bizony, nem élhetünk nyers zöldségek és gyümölcsök nélkül. Sokan szeretik is a zöldségeket és gyümölcsöket, de elsősorban főzve, sütve vagy kompót formájában. Csakhogy a főzéskor a vitaminok részlegesen elbomlanak, az enzimek roncsolódnak, az ásványi anyagok kioldódnak, a fehérjék és zsiradékok szerkezete pedig megváltozik, és már csak részlegesen emészthetővé válik. Mivel az ételek kémiai szerkezete megváltozik, a szervezet nem tudja olyan jól feldolgozni, mint nyersen.

1930-ban, a Párizsban megtartott Első Nemzetközi Mikrobiológiai Konferencián Paul Kautchakoff, svájci doktor megdöbbentette
a tudományos világot, amikor beszámolt főtt és nyers ételekkel végzett kísérletei eredményeiről. Azt tapasztalta, hogy a 48-88 oC közé felmelegített étel elfogyasztásakor az emberi szervezet elsődleges védelmi vonalának számító fehérvérsejtek száma megduplázódik, aktivitásuk megnő, jelezve ezzel, hogy „betolakodóval” kell felvenniük a küzdelmet. Ugyanúgy reagál az immunrendszer, mintha vala milyen ételmérgezés váltotta volna ki a reakciót, azzal a különbséggel, hogy nem voltak ételmérgezési baktériumok. Ezt az ún. étkezési leukocytosist minden főtt, sült, konzervált étel, és minden esetben kiváltotta, különösképpen a feldolgozott húsok.

A kizárólag nyers ételek fogyasztásánál ilyen leukocytosis egyáltalán nem lépett fel, mivel ezeket a szervezet „barátságosnak” tekintette.

Kipróbálta, hogy ha a 48-88 oC közötti hőmérséklet-tartományban készült ételek mellé még nyers gyümölcsöt vagy zöldséget is ettek
a kísérletben részt vevők, a fehérvérsejtek száma nem változott, azaz a szervezet nem indított ellentámadást.

Ám amikor az ételt 88 oC fok fölé hevítették, már a nyers kísérők sem segítettek, a fehérvérsejtek ebben az esetben is felszaporodtak.

Ez a tény már önmagában is elegendő figyelmeztetés lehetne arra, hogy kevesebb főtt ételt és több nyerset együnk.

A magas hőmérséklet egy másik, legalább annyira kedvezőtlen folyamat miatt is kerülendő: ugyanis az élelmiszerekben található keményítők és a cukrok hamar megerjednek a gyomorban, és a szervezet „ecet- és alkoholgyárrá” alakul át. Ez azt jelenti, hogy egy rossz hatásfokú emésztés alakul ki, mert az ételeket baktériumok bontják le, nem az emésztőnedvek, és ez az erjedt tartalom vándorol a belekben.

A bennünk élő hasznos baktériumoknak az a feladatuk, hogy eltakarítsák a szervezetünk salakanyagait, hasonlóan ahhoz a folyamathoz, amit a talajban élő, ún. rothasztó baktériumok elvégeznek.
A bőségesen fogyasztott nyers zöldségekkel együtt antibakteriális anyagok is lejutnak a bélbe, amiket a szervezet jól használ a káros baktériumokkal szemben.

A főzés nem ad további tápanyagokat az ételhez, épp ellenkezőleg: elvesz belőlük. A főzés során károsodnak a tápanyagok, a szervezetben nem az életminőség javulását eredményező immunreakciók és kémiai folyamatok zajlódnak le. Nem túlzás tehát, ha azt állítjuk, a főtt étel az ember számára alacsonyabb rendű táplálék, mint a nyers. Elgondoltunk már azon, hogy minden élőlény a Földön – még az ember által tartott állatok is! – a táplálékot nyers formában fogyasztja el?

Nagyon lerövidítve, a szervezet számára az az előnyös, ha az ételt gyorsan, könnyen meg tudja emészteni, a táplálékban megtalál minden, számára fontos összetevőt, és gyorsan ki tudja választani azokat.

• Vegyes, tehát húst is tartalmazó táplálkozásnál több, mint 48 óra alatt halad át az étel a szervezeten, ennyi ideig bajlódik vele.
• Vegetáriánus táplálkozással, sok zöldség és gyümölcs (nyers és főtt) fogyasztásával az idő felére csökken, azaz kb. 24 óra.
• Nyers vegán táplálkozással ez az idő tovább feleződik, tehát 12 órára lerövidül! És mindez tökéletes emésztés mellett!

A hosszú emésztési idő, a szervezetnek erre fordított nagy energiái mástól veszik el az erőt. A nyers vegán ételekkel élők egyik legelső tapasztalata, hogy megszűnik a korábbi krónikus fáradtságérzetük, megnő az energiaszintjük, kevesebb alvásra van szükségük. Világosabb a gondolkodásuk, jobban és hosszabban tudnak koncentrálni, hiszen nem az emésztésre fordítódik az a rengeteg energia.

A második tapasztalatuk pedig az, hogy lényegesen kevesebb ételre van szükségük, hiszen minden, amit esznek, hasznosul.

A főtt étel függőséget okoz

Bármennyire furcsának tűnik is, függőség alakult ki bennünk a főtt ételek iránt. Aki nem hiszi, kezdjen bele egy hét időtartamra tervezett nyers kúrába, vagy akár csak néhány napos léböjtbe, máris tapasztalni fogja magán az „elvonási tüneteket”.

Ezt a függőséget csökkenthetjük a nyers ételek fokozatos bevezetésével. Szerintem sokat segít az is, ha rendelkezünk a szükséges ismeretekkel, a fejünkben is rend van a témát illetően, és az eszünkkel is tudjuk, mit minek érdekében teszünk, változtatunk.

Foglaljuk össze a főtt ételek hátrányait és a nyers ételek előnyeit:

Főtt ételek:

• A főzés során károsodnak az emésztést segítő enzimek, a vitaminok nagy része, a fehérjék és a zsiradékok szerkezete módosul 

  

• Felszaporodik a fehérvérsejtek száma, tehát a szervezet védekező reakcióval jelzi, hogy baj van az elfogyasztott élelmiszerrel. Ezt
  a folyamatot a tudomány leukocytosisnak nevezi
• Hosszabb  az emésztési és a kiürülési idő, nagyobb a belső erjedés esélye. Az előerjedt gyomortartalom a bélben bomlásnak indul, és főleg a vastagbélben elgázosodik. Ennek következtében nemcsak
  a kellemetlen felpuffadás jelentkezik, de jelentősen megnő
  a gyulladás, a fekély és a rák kockázata is.
• Kevesebb rágást igényel (a főtt ételt az emberek többsége jóformán alig megrágva, nagy falatokban nyeli le!), ezért kevésbé van előkészítve az emésztés, a gyomorsav számára
• A rágás hiánya miatt gyakoribbak a fogászati problémák, a fogkő
  a főtt ételek elfogyasztása kapcsán keletkezik
• A főtt ételek jobban előidézik a degeneratív betegségeket, még vegetáriánusok esetén is, mert túlságosan savasítják a szervezetet.

Nyers ételek:

• Megmaradnak a nyers alapanyagokban levő, saját enzimek, amik segítik az emésztést. A vitaminok és az ásványi anyagok egyáltalán nem károsodnak
• Nem lép étkezési leukocytosis
• Könnyebb a nyers ételek emésztése, gyorsan kiürülnek a gyomorból, ezért kevesebbel jól lakunk. Ebből következően a természetes étrenden könnyebb megőrizni a testsúlyt
• A fogakon nem lesz fogkő, ami a főtt ételek következtében kerül oda, tehát kevesebbet kell fogorvosra költeni
• A nyers ételek megelőzik a degeneratív betegségek kialakulását, sőt terápiás étrendként is alkalmazhatók. (Lásd a receptek alján az egyes zöldségfélék egészségügyi hatásáról írtakat.)
• Kísérletek igazolják, hogy a nyerset evők pulzusszáma percenként 10-30 százalékkal is csökken, ezzel napi 14 000 – 42 000 ezer szívdobbanást lehet megspórolni
• Csökken a test- és a szájszag, a szervezetnek kevesebb méreg anyagot kell a pórusokon keresztül a testen kívülre juttatni. Nagymértékben csökken a nyák termelődése a torokban, vagy
  a fej más üregeiben
• Kevesebb ivóvízre lesz szükség, mert a természetes úton tisztított víz benne marad az ételekben
• A nyers ételekhez nem kell annyi fűszert adni, hogy jó ízük legyen
• A háziasszonyok szempontjából: a nyers ételek elkészítése lénye gesen egyszerűbb, gyorsabb és könnyebb eltakarítani utánuk.

A leggyakoribb 5 ellenérv a zöldségek fogyasztásával kapcsolatosan

A közel egy évtized alatt, amióta vegán főzőköröket tartok országszerte, rendre elhangzanak ugyanazok az „ellenérvek” arra vonatkozóan, hogy miért nem jó zöldségekre alapozni táplálkozásunkat. Nem erőszakolom senkire a magam álláspontját. Mindössze néhány szempontot fűznék
a témához, és ki-ki döntse el, meggyőző-e számára. Az életmódváltás általában lassú lépésenként történik, kivéve ha az embert nem kényszeríti egy betegség egyik napról a másikra erre, vagy hitbeli meggyőződés alapján nem akarja tudatosan a húst kiiktatni a táplálkozásából.

• 1. ellenérv: „A zöldségek és gyümölcsök többsége tartalmaz az egészségre káros növényvédőszer-maradványokat. Ha sokat eszünk belőlük, nem tudnak kiürülni a szervezetből.”  

Kétségtelenül olyan világban élünk, ahol a természetben igen elszaporodtak a kártevő rovarok. A kiskertekben még lehetne természetes módon is védekezni ellenük (egyre többen próbálkoznak a biogazdálkodással), a nagyüzemi gazdálkodók azonban inkább a kemikáliákhoz fordulnak, a gépekkel könnyebb vegyszereket kiszórni a földekre. Az is igaz, hogy ezek a szerek átmenetileg hatékonynak bizonyulnak, ám alkalmazásuk hosszú távú hatása beláthatatlan mind a természetre, mind pedig az emberi szervezetre vonatkozóan. A vegyületek ott maradnak a földben, belemosódnak a vizekbe, kutakba. A bió ültetvényeken legalább szintetikus permetezőszereket és műtrágyákat nem használnak, ám azokra a földekre is savas eső esik, és a vízvezetéken érkező öntözővíz is vegyszerrel tisztított. Valóban nem tiszta semmi: sem a talaj, sem a levegő, sem a víz.

Kérdem én: mi az alternatíva? Ha valaki még nem látta a valóságban vagy filmen, milyen a nagyüzemi állattartás, a III. kötet 7-16. oldalán igyekeztem bemutatni azt.

A zöldségek – még a bio termesztésűek is – alapos lemosást igényelnek, hiszen meg kell előzni, hogy a talajban lévő, az emberi szervezet szempontjából károsnak minősülő baktériumok, esetleg a madarak ürülékéből a növényekre kerülő szalmonella és coli baktériumok a bélbe juthassanak.

13  

   14

De a legfontosabb érvem: a növényi alapanyagok mindegyikében megtalálható az a cellulóz nevű szénhidrát, mely megköti az amúgy olajos szerkezetű kemikáliákat, és a bélen áthaladva, kiüríti azokat. Tehát az állati eredetű termékekkel ellentétben, a növények már eleve hozzájárulnak a szervezet méregtelenítési feladataihoz.

• 2. ellenérv: „A földben már nincs elegendő ásványi anyag, így
  a zöldségekben sem található annyi belőlük, amennyi kellene.”

Ismét meg kell hajolnom az állítás valóságtartalma előtt. Ám ez a tény engem nem a zöldségfogyasztás elhagyására ösztönöz, hanem épp ellenkezőleg. Arra, hogy többet egyek.

• 3. ellenérv: „Nem vagyok nyúl, nem lakom jól a zöldségekkel, különben is egy fizikai munkát végző embernek több energia kell!”

Ennél az állításnál azt kell megvizsgálnunk, mit jelent a jóllakottság.
A legtöbb ösztönösen élő embernél ez azt jelenti, hogy dugig tele
a gyomra. Ez azt eredményezi, hogy a gyomor kénytelen hosszú órákon át lebontani az ételt, és ehhez bizony rengeteg energiát vesz el az egyéb életfunkcióktól. Ezzel szemben a növényi élelmiszerek emésztésére a gyomornak nem kell sok kalóriát pazarolnia, hiszen az enzimek is „beszállnak” a munkába.

• 4. ellenérv: „Manapság minden mindig kapható, de a más éghaj latról származó zöldségek és gyümölcsök tartósítószerekkel kezeltek, éretlen állapotban szedik le, amikor még tele vannak káros vegyületekkel, és a hosszú utaztatás alatt kényszer érleltek. Csak abból gazdálkodjunk, ami abban az évszakban, nálunk természetes körülmények között megterem. Abból pedig nem lehet változatosan étkezni.”

Ha így halad a globális felmelegedés, meglehet, nemsokára nálunk is megterem majd néhány déligyümölcs. Azonban épp amiatt, hogy ténylegesen csökken a föld tápanyagtartalma, azt gondolom, hatalmas lehetőség, hogy eljutnak hozzánk olyan gyümölcsök, amelyek legalább a napfényből valamivel többet kaptak. Részesítsük előnyben, ami megterem, együk a magyar almát és a zöldségeket, de azért én nem tartom teljesen elvetendőnek a más éghajlaton termő növényeket.

• 5. ellenérv: „A legtöbb orvos véleménye az, hogy a vegetáriánus nők gyermekeinél nagyobb az agyi károsodás és a fejlődési rend ellenességek előfordulási aránya, a húst nem fogyasztó gyerekek elmaradnak kortársaiktól fizikai és szellemi vonatkozásban.”

A jól tervezett vegán, vegetáriánus étrend megfelelő bármely életszakaszban, ideértve a terhességet, szoptatást is és az idős kort, továbbá kielégíti a csecsemők, gyermekek és kamaszok tápanyag szükségletét és segíti a normális növekedést. A vegetáriánus étrend gyermekkorban és serdülőkorban segítheti az egész életre szóló egészséges táplálkozási szokások megalapozását. Az így étkező gyerekeknek és kamaszoknak alacsonyabb a koleszterin-, telített zsír és teljes zsír bevitele, és magasabb a gyümölcs-, zöldség- és rostbevitele, mint a nem vegetáriánusoknak. A későbbi életükre, egészségükre is fontos, hogy nem híznak el már gyermekkorukban.

Megjegyzem viszont, hogy annál, aki növényi alapanyagokra építi ugyan az étkezését, de egyoldalúan táplálkozik (például csak gabonákat és olajos magvakat fogyaszt), ugyanúgy hiánybetegségek lépnek fel.

Saját környezetemben azt látom, hogy a vegetáriánus anyától született és vegetáriánus vagy akár vegán családban felnőtt gyerekek szellemileg sokkal jobb teljesítményűek, higgadtabbak, kiegyensúlyozottabbak. Növekedésük fizikailag lassabb lehet valamivel, de ennek az az oka, hogy az állati tejekben bizony ott lévő, az állatok növekedést serkentő hormonokat nem fogyasztják el a tejjel együtt.

Az alábbi vegetáriánusokról az nem állítható, hogy szellemileg elmaradtak volna kortársaiktól: Leonardo Da Vinci, Albert Einstein, Albert Schweitzer, Franz Kafka, Lev Tolsztoj, Nikola Tesla, Platón, Thomas Edison, Thomas Jefferson, Voltaire, John Wesley, Yehudi Menuhin.  

A salátafogyasztók figyelmébe

Mielőtt belekezdene a receptek olvasásába, szeretnék néhány szem pontot Önnel megosztani, amelyek segítenek a kiválasztásban, a saláták elkészítésében és tárolásában.

A receptek most is 4 főre szólnak. Vannak saláták, amelyek vagy nagyon laktatóak, vagy tapasztalatom szerint inkább előételként szeretik fogyasztani – ezeknél 10-12 dkg/fő mennyiséggel számolva adtam meg a hozzávalókat. Az önálló ételként fogyaszthatóknál 20-25 dkg/fő salátamennyiséggel kalkuláltam.

A legtöbb öntet a legegyszerűbben az éles késű turmixgépben (Braun MX 2050) készíthető el. Aki eddig a kötetig eljutott, már remélem, beszerzett egy ilyen készüléket. Jelentősebb aprítási előkészületre nincs szükség, a késeknek köszönhetően úgy is krémes állagot tudunk elérni.

• A saláta az alapanyagok hibáit nem tudja eltitkolni. Ezért fonnyadt, túlérett, hibás, szétfőzött, elszíneződött alapanyagokkal nem is érdemes próbálkozni, sosem lesz belőlük szemre is szép saláta.

   16

• A salátába kerülő friss leveles zöldséget az alapos megmosás után mindig tökéletesen szárítsuk meg. Itassuk le a vizet konyha ruhával, papírtörlővel, de még jobb, ha beszerzünk egy saláta centrifugát (hipermarketekben is kapható, kb. 1500 forint). Erre
  a műveletre azért van szükség, mert a nedves levelekről lepereg
  a salátaöntet, a víz felhígítja az öntetet, nem lesz olyan ízletes.
• A zöldségekben levő vitaminok egy részének felszívódásához szükség van zsiradékra is, ezért teszünk az öntetekbe egy kis olajat. Javaslom, mindig kóstoljuk meg előzetesen az olajat. Gyakran előfordul, hogy kesernyés lesz az olaj, pedig még nem is járt le a szavatossága. Jobb, ha nem akkor derül ez ki, amikor már ráöntöttük a salátára, vagy a turmixolt öntetekbe tettük.
• A friss zöld leveles salátákat könnyen el lehet rontani azzal, ha az egyébként ropogós alapanyagokat „megrogyasztjuk”. Ez könnyen megesik, ha meleg vízben mossuk a leveleket, hosszan áztatjuk vízben, besózzuk, vagy a kész salátát meleg helyen tároljuk.
  A borzalmas látvány elkerülése érdekében az ilyen salátákat
  a tálalás előtt legfeljebb 1-2 órával keverjük be, tegyük be a hűtőbe, az öntetet közvetlenül a tálalás előtt öntsük rá. Ha valamilyen össze jövetelre visszük a salátát, vigyük külön egy kis üvegben az öntetét, és csak ott, közvetlenül tálalás előtt locsoljuk meg vele.
• Viszont a gyökérzöldségekből vagy hüvelyesekből készülő salátákat érdemes minimum 1-2 órával (ez lehet egyes recepteknél akár fél nap is) előbb összekeverni az öntettel, hogy az íze jól átjárja és összeérjenek az ízek. Hűvös helyen tároljuk ezeket is.
• Ha főtt alapanyagokra is épül a salátánk (lásd pl. tésztasaláta) mindig tegyünk bele nyers összetevőket, vagy készítsünk mellé egy lazább leveles salátát, mert a bennük lévő táplálékenzimek segítenek a főttek lebontásában is.
• Bármilyen főtt ételt is fogyasztunk, együnk hozzá nyerset, mert így elkerülhetjük azt is, hogy szomjasak legyünk a főtt étel után, és nem fogunk ráinni – ami biztos, hogy puffadást okozna.
• Jó néhányan azt az álláspontot képviselik, hogy még sót sem kell adni a zöldségekhez, mert van bennük elegendő ásványi só. Ebben a tekintetben hagyjuk meg egymás szabadságát. Akinek a zöldségek önmagukban ízlenek, egye úgy, aki viszont kihasználja, hogy a só, az olaj és néhány ártalmatlan fűszer hatására különleges ízvilághoz jut, fogyassza ilyen formában. Javaslom azonban, hogy a saláták só hatására keletkező levét – illem ide vagy oda – mindig igyuk meg, hiszen a kioldódott ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmazza.
• A saláták keverésére, tárolására üveg, porcelán vagy rozsda mentes edényeket használjunk. A jó salátástál széles szájú, öblös, de nem túl mély; az ilyenben ugyanis könnyen lehet óvatosan emelgetve megkeverni az alkotórészeket, hogy ne törjenek össze.

Részletek  Nagy Zsuzsa: Legyen néktek eledelül füzetsorozatának III. és VI. részeiből